Várostörténet

Múlt- a városalapítás előtt

Kazincbarcika utcái, parkjai épületei szelíden simulnak a Sajó- völgyi dombvidék lankái közé, a Bükk hegység és a Sajó folyó találkozásánál. Kazincbarcika születése egészen a honfoglalásig nyúlik vissza, az itt talált régészeti leletek és tárgyi emlékek alapján.

A városnak nevet adó települések közül Sajókazincot 1240-ben említik először a források Cozonch néven. 1576-ban már önálló egyházközség, amelynek fíliái Barcika, Berente, majd a közeli Szuhakálló is.

A 19. század közepén Sajókazinc már jelentős agrártelepülés, ahol a falu birtokosai az 1850-s években bányát nyitnak. A település neves szülötte Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője.

A diósgyőri és ózdi vaskohászat fejlődése keresletet támasztott a Sajó- völgy ásványkincseire, amelynek eredményeként az itt lakók télen a bányában. tavasztól őszig a mezőgazdaságban és erdőgazdaságban dolgoztak. A vasútvonal az 1870-es években épül ki, ami bekapcsolja a térséget az ország vérkeringésébe.

Az I. Világháborút követően 1921-ben a Sajókazinchoz közeli Berentén alapította meg Kandó Kálmán az „Imperiál” petrolkémiai alapon működő szénlepárlót, amely a nehézipar első jelentős beruházása volt a Sajó-völgyben. Erre az időszakra tehető a kiserőmű megépítése is, amely elektromos árammal látta el a környező településeket, bányákat és ipari üzemeket.

A másik névadó település Barcika, Alsó és Felsőbarcika összeolvadásával alakult ki. A 19. században már jómódú agrártelepülés, amelynek hangulatos, tornácos lakóépületei még ma is láthatóak a történelmi városrészben.


Városalapítás

A II. Világháború után az ország erőteljes és gyors iparosodásba kezdett, amelyben fontos szerepet töltött be a Sajó-völgy a jó közlekedési és földrajzi adottságaival, a már meglévő bányászattal. A térségbe tervezett ipari koncentráció: hőerőmű, szénosztályozó, bányagépjavító kokszoló üzem és műtrágya gyár építése, újabb bányák megnyitása azzal járt együtt, hogy egy új várost kellett építeni.

1947-ben közigazgatásilag összevonták Sajókazincot és Barcikát, majd az összevont települések 1948 óta viselik a Kazincbarcika nevet. A települést 1954-ben egyesítették Berentével, és ekkor nyilvánították várossá. Az 1954-ben történő várossá alakuláskor a közigazgatási területe 4600 hektár volt, és a lakosság száma elérte a 12 000-et.

Az ötvenes évek időszaka a nagy ipari üzemek- BVK, Borsodi Hőerőmű, Szénosztályozó- építése, valamit az ország legnagyobb lakásépítési programja. A hatvanas években már lakják a Lenin út, Május 1 út, Építők és Hámán Kató utcákat. A város Kelet-Magyarország egész területéről érkező bevándorlók otthonává vált.

A Borsodi Vegyi Kombinát már akkor is meghatározó szerepet játszott a város életében. Több ezer munkahely létesítése mellett számos intézményt, sportegyesületet működtetett, és részt vett a város építésében. A városi szerepkörű intézmények kiépülésével Kazincbarcika funkcionális értelemben is várossá vált.

A város tervezői különös gonddal ügyeltek arra, hogy az épületek, közintézmények emberléptékű méretben, szellősen, sok zöldfelülettel, parkkal körülölelve épüljenek. Ezt a városépítési filozófiát 1982-ben Hild –emlékéremmel ismerték el.

A kilencvenes évek óta Kazincbarcika Tardona felé terjeszkedik, itt alakult ki egy kertvárosi negyed. Így jól megférnek Kazincbarcikán a történelmet idéző „falusi településrész” tornácai, kerekes kútjai, a tardonai modern kertváros, és az iparosodás panel-otthonai.