Kazincbarcika és a régió hírei

Nemzetközi Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen

Szeizmikus mérés mobiltelefonnal, geomorfológiai terepasztal, földtudományi játszóház – számos ehhez hasonló érdekesség színesíti a 28. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált március 6-7-én, a Miskolci Egyetemen.

Számos újdonsággal és a közönség által kedvelt, visszatérő programokkal várja március 6-7-én látogatóit a 28. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál a Miskolci Egyetem előcsarnokában és díszaulájában. A börze érdekességei mellett egy újabb, eddig nem ismert természetes zeolit ásvány felfedezése is aktuálissá teszi az ásványok különleges világát a Miskolci Egyetemen.

Mint ahogyan eddig is, a fesztivál és a szervezők célja a földtudomány bemutatása és megismertetése – nem mindennapi módon. Ezt szolgálják a csiszolt és csiszolatlan ásványokat, féldrágaköveket, különböző különleges kőzeteket bemutató kiállítók is, akik nemcsak a szemet gyönyörködtetik, de vásárolni is lehet náluk. A kiállítás és a börze mellett pedig tombola, vetítettképes előadás és újdonságokkal teli program is várja az ide látogatókat. A fesztivált Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora nyitja meg szombaton 12 órakor.

Ásványok és az ember – Ásványok mindennapjainkban, ez lesz az idei tematikus kiállítás témája. Ennek kapcsán olyan kiállításokat láthatunk, amelyekből kiderül, az ásványok hogyan vannak jelen mindennapi tárgyainkban. Például a számítógépünkben, melyben számos ritka kémiai elem és kristályos anyag található meg. Ezek szerepét mutatja be a kiállítás, valamint azt, hogy ezek az elemek milyen nyersanyagból nyerhetők ki.

Ebben az évben a TÁMOP 4.2.3. projekt támogatásával a földtudományi játszóház adja a fesztivál többletét, ahol a Műszaki Földtudományi Kar tanszékei igyekeznek interaktív módon bemutatni, hogy milyen kutatói munkák folynak az adott tanszéken, és annak a földtudománnyal kapcsolatos területnek minden érdekességére felhívni a figyelmet. Megtudhatjuk például azt is, hogy egy teljesen átlagos mobiltelefonnal hogyan lehet szeizmikus méréseket végezni, vagy azt, hogy mi az ásványelőkészítés feladata. A fiatal generáció számára pedig szeretnék az ásványokat, kőzeteket játszóeszközként bemutatni – a kézműves játszóházban dísztárgyakat, szobrokat tudnak majd készíteni puha kőzetekből, természetes ásványokból készült festékkel pedig festhetnek is az érdeklődők, vagy kipróbálhatják ügyességüket az aranymosás terén.

Ásványfelfedezés a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézetének megújult laborjai, műszerezettsége, szakemberei és külső kapcsolatai révén egyre nagyobb a tudomány szempontjából is újdonságot hozó kristályos anyagok száma. Ezek közé tartozik a kabazit-Mg is. Rövid időn belül ez a második olyan, a tudomány számára új ásvány, aminek – jelenleg publikáció alatt álló – leírása a Miskolci Egyetemhez köthető. Ez egy zeo litásvány, amely a Balaton-felvidéki Bazsiban található bazaltbányából származik. Kónya Péter, a Mikovinyi Sámuel Földtudományi Doktori Iskola végzős hallgatója kutatásai során talált rá.

Újdonságát az adja, hogy az eddig ismert kabazitfajtákban a kalcium, nátrium, stroncium és kálium dominált, ennél pedig a magnézium. A szükséges vizsgálatokat a tanszék munkatársai a Modenai Egyetem kutatóival közösen végezték el, akikkel már évek óta szoros munkakapcsolatban vannak.

A kabazit-Mg nem az első, és nem is az utolsó olyan ásvány, aminek felfedezése a Miskolci Egyetemhez köthető, az utolsó ilyen 2007-ből dr. Szakáll Sándor, az Ásványtani–Földtani Intézet intézeti tanszékvezetője és Sajó István nevéhez fűződik. Ez a kochsándorit, ami egy karbonátásvány.

30 éves az Ásványtár

Dr. Szakáll Sándor nevéhez fűződik a miskolci Herman Ottó Múzeum Ásványtárának 1980-as alapítása is. Az alapítás 30. évfordulóján több mint tizennyolcezer tételt, vagyis több mint negyvenötezer példányt számláló Ásványtárban a Magyarországon leírt öt új ásványból három etalonpéldánya található.

Különlegességét az is növeli, hogy a világ körülbelül négyezer-ötszáz ásványfajából ötszáz található meg Magyarországon, és ebből legalább kétszáz csak itt látható.

Az Ásványfesztiválhoz kapcsolódóan és az Ásványtár 30. születésnapja apropóján, március 5-én a HOM Görgey úti főépületében tudományos előadóülést is rendeznek.

A 28. MISKOLCI NEMZETKÖZI ÁSVÁNYFESZTIVÁL PROGRAMJA:

Március 6., szombat
09.00-10.00 Szakmai bemutató
10.00-19.00 Kiállítás és börze, földtudományi játszóház
11.00 Tombola
12.00 Megnyitó
15.00 Tombola
16.00-17.00 Vetítettképes előadás

Március 7., vasárnap
09.00-16.00 Kiállítás és börze, földtudományi játszóház
10.00-14.00 Ásvány- és drágakő-meghatározás
11.00 Tombola
11.00-12.00 Vetítettképes előadás
15.00 Tombola
16.00 Fesztiválzárás

2010.03.05.
forrás: boon


[VISSZA]